Van munkánk


„Nincs más haza, csak az anyanyelv.” (Márai)


A nyelvnek köszönhetjük, hogy az újabb és újabb nemzedékeknek nem kell mindent elölről kezdeniük, ki- és feltalálniuk; hanem a nyelv segítségével megismerhetik a valóságot.

Négy évtizednél is több magyartanári múlttal sokszor kellett tapasztalnom, hogy az emberiség legtökéletesebb alkotása, a nyelv nem mindig tölti be a fentiekben meghatározott szerepét. Miből következtetek erre? Abból, hogy az utóbbi időben mind a felnőtt, mind pedig az ifjabb nemzedék tagjai – bár a nyelv a rendelkezésükre áll – egyre több olyan „dologgal” nincsenek tisztában, amelyeknek tudása és megértése a korábbiaknak nem okozott nehézséget.

Néhány példa: Ma már a „lőcs, vendégoldal, lajbi, aprehendál” szó sokaknak semmit sem mond. Igaz, a nyelv változik; szavak tűnnek el, szavak keletkeznek; vannak azonban, kell lenniük olyan szavaknak és kifejezéseknek, amelyek hozzátartoznak magyarságunkhoz, azonosságtudatunkhoz!

Ady írja: „Kipányvázták a lelkemet” – a fiatalok nem ismerik az igét. Hol van a házsongárdi temető? A válasz: Házsongárdon. (Szegény székelyek, szegény Áprily!) József Attila: „Ördögszekéren jár a szél”. Nem tudják, mi az ördögszekér. A kaposvári színház nagy port felvert előadása: Őrült lélek Vert hadak. Honnan a cím? Nem megy, nem idéződik fel Vörösmarty A vén cigány című verse. A gimnazisták nagy többsége nem tudja, ki zenésítette meg a Szózatot és ki a Himnuszt…

Amúgy kedves, jólelkű, szép tekintetű, nyíltszívű ifjakról van szó. Valami mégis hiányzik sokukból. Az önmaguk iránti igényesség. Vajh, miért? „Kié a hiba?”

„Szerelmes brátim”, kedves szülők, kollégák! Van „munkánk; és nem is kevés.”


 

Hozzászólás
Tetszett? Ossza meg ismerőseivel!

You may also like...