A tulajdonnév és a névelő

„Nincs más haza, csak az anyanyelv.” (Márai Sándor)

A határozott névelőnek a tulajdonnevek előtti kitétele nyelvhelyességi hiba: ’Jöjjön ki felelni a Szabó!’ Olyan ez mintha a tanár köznévként, foglalkozásként értelmezné a „szabó” szót. Ha így lenne, akkor viszont kisbetűt kellene írni! Valahogy így: „Jöjjön ki felelni a szabó és ne a mészáros!” Ha viszont valakinek Szabó a vezetékneve, a mondat csak így lehet helyes: „Jöjjön ki felelni Szabó!”

Ugyanez a szabály vonatkozik a keresztnevekre is: ’A Rebeka nagyon szereti a Teofilt.’ Helyesen: „Rebeka nagyon szereti Teofilt!” Vagy: ’A Pista értelmes fiú.’ Ebben az esetben legalább Pista tudja, hogy a mondat helyesen: „Pista értelmes fiú.”

Vannak olyan országnevek, amelyek elé ugyancsak hiba kitenni a határozott névelőt: ’Az én hazám a Magyarország.’ Helyesen: „Az én hazám Magyarország.” ’Holnap a Dániába utazunk.’ Helyesen: „Holnap Dániába utazunk.”

Néha mégis találkozunk olyan esettel, hogy ezen országok neve elé odakerül a határozott névelő: „A Magyarországon tartózkodó külföldiek jól érzik magukat.” „A Dániába utazó csoport együtt van.” „Az Olaszországban eltöltött két hetünk jól sikerült.” Ezek a mondatok helyesek; ugyanis itt a határozott névelő nem a megadott országra, hanem a mondat egy másik szavára, szókapcsolatára vonatkozik. Az első mondatban „a” külföldiekre, a másodikban „a” csoportra, a harmadikban pedig „a” két hetünkre.

Mint ahogy nem hagyható el a névelő az olyan típusú országnevek elöl sem, mint az Egyesült Államok, a Kínai Népköztársaság, a Magyar Köztársaság stb.