Szeptember

„Nincs más haza, csak az anyanyelv.” (Márai Sándor)


A szeptember is latin jövevényszavunk; valójában a „septem” (hét) számnév származéka. A szó eredetileg a márciussal kezdődő tízhónapos év hetedik hónapjának a neve. Régi alakváltozatai a hazai latinságban meglévő „s” hangot tartalmazzák, akárcsak a máig is megmaradt „sors” vagy „summa” szóban. Az újabb szókezdő „sz” a klasszicizáló latin és a német nyelv hatását tükrözi.

E hónapunknak is megvannak nyelvünkben a népnyelvi és elavult elnevezései. Sylvester Jánosnál a 16. században „szőlőszedő hó” a neve. Keresztény elnevezése: Szent Mihály hava. Elterjedt volt még az előszüret, a szüret, a kilenced hó és az őszelő. A hírhedett nyelvújító, Barczafalvi Szabó Dávid pedig a „gyümölcsönös” nevet adta szeptember havunknak.

Oly sokszor hivatkoztam Barczafalvira, hogy megérdemel néhány sort. 1755-ben vagy 1757-ben született Bodrogkeresztúron; és 1828-ban (tehát százkilencven éve) halt meg Sárospatakon. Keményen bekapcsolódott a 19. század eleji nyelvújítási küzdelembe. Ő volt az egyike azon nyelvújítóinknak, akik mindent magyarítani akartak. Érdekes azonban, hogy – bár stílusérzéke nem volt a legkifinomultabb – „csinálmányai” közül jó néhány mégis megmaradt: alap, cikk (éppen most írom), esernyő, külföld, mondat, olvasmány, társadalom, zongora, belváros, művész, csontváz, szerkezet. A kettőspont nála: popont, a miniszter tanaknok, az emlékmű emlep, a fogalom gondolyag, az egyetem pedig mindeményelem. Mit is mondanánk ma a „zongoraművész” helyett, ha ő nem találta volna fel a zongora és a művész szót?!

Abban azonban már nem vagyok biztos, hogy minden diáknak kedves ez a hónap.

Hozzászólás
Tetszett? Ossza meg ismerőseivel!

You may also like...