November


„Nincs más haza, csak az anyanyelv.” (Márai Sándor)


Már nem okozok meglepetést, amikor a novemberről elárulom, hogy latin eredetű jövevényszó a nyelvünkben. Az sem újdonság, hogy eredetileg a márciussal kezdődő év kilencedik hónapjáról van szó. Előzménye pedig a latin novem szó, amelynek kilenc a jelentése.

E hónap elnevezésének is érdekes a története. A magyarítást november havunk sem kerülhette el. Régebbi nyelvünkben, 1506-ban tűnik fel első keresztény magyar elnevezése: Szent András hava. 1539-től ismerjük – Sylvester János névadása óta – borlátogató hóként. Nem hiszem, hogy magyarázatra szorul a megnevezés. A nyelvújítás korában, 1810 körül őszutó, szélhó és végelődhó (az utolsó, a végső hónap elődje) nevekkel jelölték. A nyelvújítók közül ezúttal is külön említem meg a legbőszebb magyarító Barczafalvi Szabó Dávidot, aki szegény novembernek is különös nevet adott: gémberes. Ebben a névben igazán benne foglaltatik, hogy mit is várhatunk az év utolsó előtti hónapjától!

Novemberben a sok névnap közül néhány olyanról szólok, amelyhez valamilyen szokás vagy szólás, közmondás társul.

Márton: Kövér, mint Szent Márton lúdja. (Nagyon kövér emberre mondják.) Sok Szent Márton lúdja elkelt azóta. (Régen volt az.) A bornak Szent Márton a bírája. (Az ősz dönti el, milyen lesz a bor.)

Katalin: Kis Kati is megteheti. (Oly jelentéktelen, hogy bárki megteheti.) Lusta Kati rest anyának a leánya. (Ha az anya lusta, a lánya is az lesz.)

András: A népi hiedelem szerint, ha a hajadon leány András napjának (nov.30.) éjszakáján egy férfi alsónadrágját teszi a párnája alá, megálmodja, ki lesz a férje. Lányok, aki nem hiszi, járjon utána!


Hozzászólás
Tetszett? Ossza meg ismerőseivel!

You may also like...