Mindent leírunk?

„Nincs más haza, csak az anyanyelv.” (Márai Sándor)


Magyar dolgozatokban és feleletekben gyakran visszatérő ige a leírja. ’Vörösmarty az Ábránd című költeményében Laura iránt érzett szerelmét írja le. Petőfi A XIX. század költői című versében leírja, hogy mi a költők feladata. Ady leírja, milyen hatással volt rá a háború kitörése.’ A részletes elemzésnek is legdivatosabb szava a leírja.

Szürke, unalmas az ilyen megnyilatkozás. Az illető tanuló nem sok gondot fordít dolgozata vagy felelete stílusára. Pedig a stílus válogatás a nyelvi lehetőségek közül. Az előbbi lírai versekben szerencsésebb lett volna a leírja helyett más, rokon értelmű szót választani; hisz a leírja ige inkább leíró műfajú alkotások elemzésében elfogadható: „József Attila A város peremén című versében a külvárost, a proletárok hazáját írja le.”

Hogyan lehetett volna a leírja igét helyettesíteni? Például így: „Vörösmarty az Ábránd című költeményében Laura iránt érzett szerelmét vallja be. Petőfi A XIX. század költői című versében ecseteli, hogy mi a költők feladata. Ady bemutatja, milyen hatással volt rá a háború kitörése.”

Ugyancsak alkalmasak a leírja kiváltására a következők: feltárja, rávilágít, érzékelteti, figyelmeztet, felhívja rá a figyelmünket, hangot ad („Csokonai A Reményhez című művében kétségbeesésének ad hangot” – a ’…leírja kétségbeesését’ helyett), feleleveníti, felidézi, előtérbe állítja.

Ha a tanuló a dolgozatában túl sokszor írja le, hogy a költő leírja; annak az lehet a következménye, hogy a magyartanár az illetőt – dolgozatainak, feleleteinek nyelvi igénytelensége miatt – ne adj’ isten, leírja!


 

Hozzászólás
Tetszett? Ossza meg ismerőseivel!

You may also like...