Cinikus


Félremagyarázás? Félre, magyarázás?


cinikus Ez aztán nem latin jövevényszó, ahogy némely nyelvészek állítják! Sokkal bonyolultabb az etimológiája ennél. Élt Magyarországon egy leány (Jó, tudom, hogy több is élt!), aki soha nem tudott csendben maradni, neki mindig beszélnie, beszélgetnie kellett; mondhatnám úgy is, hogy szómenése volt. Sehol, semmilyen körülmények között be nem állt a szája. Ezért aztán fiatal és idős, nő és férfi, szülő és tanár állandóan figyelmeztetni volt kénytelen: Cini, hallgass! Cini, ne beszélj! Cini, fogd már be a szádat! Cini, reggelente vegyél be fogalmazásgátlót! (Cini volt a beceneve az istenadtának…) Ha ezek a felszólítások hatástalanok maradtak, és Cini csak mondta a magáét, akkor sokan kiborultak tőle, és durvább hangnemre váltottak: Cini, pofa be! Cini, kuss! S íme tetten értük a szavunkat! A sok elhangzás következtében a második szó megrövidült, és összeolvadt az elsővel. Cini persze ezután sem fogadott szót, hanem immár mindenkit, mindent kigúnyolva, megvetve, csak beszélt és beszélt… Talán még ma sem állt be a szája.

„Természet mostoha gyermeke, ember!
Mit kérdesz, mondd, e kihült szivü tájon?
A lelked csordultig lesz gyötrelemmel:
hová futsz, hogy az életed ne fájjon?

Növényt keresnél? irgalmas tavat?
Cinikus hóval van befödve, jéggel.
Végtelenbe húz a vadludcsapat
bensőd visszhangjaként nem jajveszékel.

E tájék nem gyülöl és nem szeret,
véres tragédiákra meg se moccan:
felcsukló szavad jobb, ha lenyeled.

Szorongva úgy botorkálsz, mint tilosban
s ha szemedből a bánat-tó kiloccsan:
arcodon tüstént jégcsappá mered.”

(Képes Géza: Őszi elégiák 2.)


Megjelent Mihályfalvi László: FÉLREMAGYARÁZÁS? FÉLRE, MAGYARÁZÁS? c. könyvében.


Hozzászólás
Tetszett? Ossza meg ismerőseivel!

You may also like...