Augusztusi moziajánló – 2. hét

Egy rémisztő horror, néhány nemtörődöm amerikai és francia anya és egy vállalhatatlanul gyenge animáció – augusztus második hetének mozijai.


Annabelle 2: A teremtés (augusztus 10.)

Bár akad rá példa, de ritka, amikor egy folytatás lényegesen jobban sikerül, mint az első rész. Mindez most alaposan így történt az Annabelle filmmel, amely egy erősen felejthető első részt produkált, ezúttal viszont kőkemény rettegés vár ránk. A rendezői széket ezúttal az Amikor kialszik a fény horrorral nagyot nyújtó David F. Sandberg kapta. Az alakulóban lévő – sőt, már berobbant – Démonok között univerzum egyre erőteljesebb mozikat gyárt. A 2013-ban első rész nagyon ígéretes volt, majd az Annabelle következett (váltakozó sikerrel), a Démonok között 2. epizódja és a mostani A teremtés viszont újabb szintet lépett. 2018-ban pedig érkezik Az apáca, a széria talán legrémisztőbb karakterének főszerepével.


Anyák elszabadulva (augusztus 10.)

Régen volt a férfiaknak szóló agyament legénybúcsús vígjátékok, majd érkeztek hasonlóak nőknek szólóan – mindezek adott körülmények között igenis sikerek voltak és szórakoztatóak tudtak lenni. A tavalyi Rossz anyák és a júniusi Csajok hajnalig után egy kicsit idősebb korosztállyal igyekeztek a készítők eladni ugyanazt.


Az Emoji-film (augusztus 10.)

Nos, eredeti hangot kölcsönöz egy csomó tehetséges, közkedvelt és nagyon rutinos színész (T.J. Miller, Patrick Stewart, Sofia Vergara, Anna Faris, de itt van Christina Aguilera, Jennifer Coolidge is), mindez azonban semmit sem segít az egészen. Szerencsére ezen kívül számos minőségi animáció kerül a mozikba… Az Emoji-film önmagában már-már értelmezhetetlen, mindezt pedig kiválóan jelzi, hogy az IMDb-n jelenlegi 1,7-es átlagával a 11. valaha volt legrosszabb film.


Bébibumm (augusztus 10.)

Az Örömapa című Steve Martin komédiához hasonló alaptörténtet: a lánnyal egyidőben az anya is terhes lesz, itt azonban utóbbi egy nemtörődöm, link alak, akit előbbi sem hoz igazán lázba. A főszerepben a két évtizede Az angol betegben nyújtott alakításáért Oscar-díjas, legutóbb pedig a Ghost in the Shellben látott Juliette Binoche.


Hozzászólás
Tetszett? Ossza meg ismerőseivel!

You may also like...