A kultúra – egyetemes


– Ha bizonyítani akarjuk a címben megfogalmazott kijelentést, ki máshoz fordulhatnánk, ha nem Michelangelo Buonarrotihoz, akit négy Múzsa vett körül.
– De tanár úr kérem, ő valójában szobrász volt! Méghozzá a világ szobrászainak szobrásza.
– Ez a megállapítás helytálló; de aki ezt mondja, elfeledkezik a másik három Múzsáról.
– Miért? A szobrászaton kívül még más művészetben is alkotott maradandót Michelangelo?
– Egyet még biztosan tud ön is mondani, kislányom. Főleg ha a Szent Péter Bazilika kupolájára gondol.
– Tényleg, kiváló építész is volt…
– És ha hozzáteszem, hogy festőként sem tartozik a legrosszabbak közé.
– Ez három Múzsa.
– Már ezekkel is bizonyíthatnánk azt, hogy a kultúra egyetemessége egy emberben, alkotóban, művészben is megvalósulhat…
– De ki a negyedik Múzsa? A kultúra melyik ágát művelte még Michelangelo Buonarroti?
– Milyen óra következik?
– Irodalom…, csak nem az irodalom Múzsája a negyedik?
– De bizony, mégpedig konkrétan a költészeté.
– Erről nem tudtam.
– Michelangelo – látszólag – nem sokra becsülte verseit. Elküldi őket barátainak, de mindig szánakozó, becsmérlő, lenéző megjegyzések kíséretében; pedig – amíg szobraiban korának az eszményeit hatalmas alkotásokban testesíti meg – addig verseiben mindig önmagát adja, saját lelkét, vívódásait jeleníti meg.
– Van erre példa is?
– Íme, egy fiatalkori madrigálja, amelyről nem tudjuk, kihez írta:


„Nem vagyok magamé már! Hogy lehet,
egek, egek, egek!
Ki forgatta ki formám,
s ki van közelebb hozzám,
ki jobban enyém, mint én lehetek?
Egek, egek, egek!
Ki sebzi meg szívem
még csak hozzám se érve?
Szívembe, Szerelem,
szememen át mi lép be,
s mi az, mi benne nőttön-nőni látszik,
s el is árasztja végre?”


Hozzászólás
Tetszett? Ossza meg ismerőseivel!

You may also like...