A hölgyek felelőssége


„Nincs más haza, csak az anyanyelv.” (Márai Sándor)


 

Napjainkban divat a durva, trágár beszéd. Sajnálatos módon mindez összefügg egyesek erőszakos magatartásával, kíméletlen, embertelen, a környezetet romboló tetteivel. Ezt halljuk és látjuk a tévében, a moziban, a rádióban, ezt olvashatjuk az újságokban; és e jelenséggel találkozunk mindennapjainkban is.



Még magukat művelt, tanult, intelligens embernek tartó egyének sem képesek szinte egyetlen mondatot sem elmondani anélkül, hogy – mintegy kötőszóként – ne ejtenék ki annak a bizonyos igének a felszólító módú, jelen idejű, egyes szám második személyű, tárgyas ragozású alakját.

Ezt halljuk az utcán beszélgető fiataloktól, ezt halljuk barátok társalgása közben; ez hangzik el – akár többször is – olyan társaságban is, ahol lányok, asszonyok, nők, hölgyek, tehát a gyengébb nem képviselői is jelen vannak. És egyikük sem háborodik fel, mondván: „Ezt én kikérem magamnak!”

Nem, nem ez történik, hanem inkább újabban az az irányzat erősödik, hogy a lányok és hölgyek is igyekeznek idomulni az ilyen „szöveget nyomó”, magukról megfeledkezett ifjakhoz, férfiakhoz; mintegy megfelelve elvárásaiknak.

Tisztelt hölgyeim! Ne felejtsék, önök a szebbik nem képviselői! Ne tűrjék el jelenlétükben az ocsmányságot, és főleg ne akarják utánozni az efféle nyelvi – sőt tettekben is megnyilvánuló – magatartást! Hagyják ott, fordítsanak hátat az ilyen selejtes beszédű egyéneknek; akik saját magukról, ízlésükről és egész jellemükről állítanak ki nem éppen mutogatni való bizonyítványt. Kazinczy Ferenc már a XIX. század elején így ír erről: „Szólj! S ki vagy, elmondom.”

S ha önök, kedves hölgyek, elutasítják az erősebbik nem alantas stílusú képviselőit, akkor talán előbb-utóbb ők is meggondolják, milyen szavakkal szóljanak, hogyan viselkedjenek lányok, hölgyek jelenlétében és később majd egymás között is.

Hazánk szépreményű hajadonjai és asszonyai! Könyörgök! Tegyék ezt mindannyiunk, a jelen és jövő nemzedékei, szépséges anyanyelvünk érdekében!


 

Hozzászólás
Tetszett? Ossza meg ismerőseivel!

You may also like...